A weboldal kialakítását úgy terveztük meg, hogy megjelenésében hasonlítson egy nagyobb könyvhöz, mely ki van nyitva. A színvilágnál törekedtünk az elegáns, visszafogott színek használatára, és hogy tükrözze az ügyvédi stílust.
Webhosting
A HungaryForFun kistestvér oldala, mely tartalmában és funkcionalitásában is kevesebbel rendelkezik.
Az oldal szintén egy joomla CMS-ből került át Drupal-ra elsősorban a hiányosságai miatt, valamint a sorozatos biztonsági problémák miatt.
Egy már meglévő Joomlás oldalt kellett átalakítanunk, korszerűsítenünk. Az oldal célközönsége olyan külföldi fiatalok, akik Magyarországon kívánnak kikapcsolódni, szórakozni néhány napig és ezt a lehető legjobb hangulatban kívánják megtenni.
Az oldal tulajdonosai a többnyire külföldről idelátogató, fesztiválozni vágyó fiatalok számára kínálnak megfelelő szálláslehetőséget.
A rendszer alapja egy drupal 7 CMS rendszer.
Egy régi weboldalt kellett felújítani úgy, hogy a tulajdonosok saját maguk, egy webes felületen keresztül tudjanak tartalmakat módosítani, feltölteni.
A weboldal alapjai drupal, amelyet saját témával és saját modulokkal egészítettem ki.
A project megvalósítási ideje nagyjából 3 hetet vett igénybe, a legnehezebb feladat a google térkép integrációja volt.